A hely

Weboldal

A detki falu szélen a Domoszló felé menő út mellett egy közel 8 hektáros angolparkban bújik meg a feltehetően XVII. századi kéttraktusos U alakú Tarródy-Gosztonyi kúria. A főépület udvari homlokzatán a Gosztonyi címer alatt kosáríves lépcsősor vezet a főtraktusba. Ide csatlakozik a tornácos épületrész, az egykori szolgaszállás is. Az országos műemléki védettség alatt álló épületegyüttes jelenleg felújítás alatt áll, melynek eredményeképpen impozáns rendezvényhelyszínek létesülnek.

A közel 8 hektáros védett műemléki területen angolpark, régi kúriaépület és melléképületeik várják új életüket és hasznosításukat. Első lépésként a területen lévő 35 évvel ezelőtt létesült épületben alakítottunk ki EMVA LEADER támogatással igényes szálláshelyet, amely 50 - 80 fő befogadására alkalmas rendezvényhelyszínt is magába foglal. A most kialakított szolgáltató részben 16 fő számára szálláshelyet tudunk biztosítani, kiegészítő szolgáltatásként szauna, bel- és kültéri dézsafürdő, gyógynövényfürdő áll rendelkezésre.

Aki egyszer ellátogatott hozzánk, az már távozása¬kor is keresi az újabb látogatás lehetőségét. Bízunk abban, hogy az álmaink a megvalósulásakor, a beruházás teljessé válásakor is legalább ilyen hatással lesz a vendégeinkre ez a varázslatos birtok. Nem kívánunk sokadik kastélyszálló lenni, inkább a hely különlegességére épülő egyedi szolgáltatásokat kívánunk szálláshelyünkön, rendezvény helyszíneinken megvalósítani.

 

A Mátrai borvidék

A Mátrai Történelmi Borvidék az ország 22 borvidéke közül területi nagysága alapján a második legnagyobb, a hegyvidékiek között pedig a legnagyobb a mintegy 7.815 hektárnyi nyilvántartott szőlő ültetvényével. A borvidék a Mátra hegység déli lejtőin, kelet-nyugat irányban a Tárná és a Zagyva folyók által határolt területen, mintegy 15-20 km széles sávban helyezkedik el. A területen ősi hagyományai vannak a szőlészeti-borászati tevékenységnek. A Mátra-vidék legnagyobb települése Gyöngyös. A köréje települt falvakkal a mögötte magasodó Mátra hegyvonulatával hazánk egyik legszebb vidéke. A Mátra dombjainak déli fekvése kedvező a mezőgazdasági kultúrák, főleg a szőlő és gyümölcstermesztés számára. Ezen a déli lankán, a Mátra lábánál helyezkedik el a Mátravin Borház Kft pincészete, amely legfőképpen családunk szőlőbirtokaira épül. Gyöngyös és a környező falvak együtt alkotják a Mátrai történelmi borvidéket.

A borvidék jellemző szőlőfajtái közül a hagyományos olaszrizlingen, leánykán és muscat ottonelen túl a szürkebarát, a sauvignon blanc és a chardonnay is kiváló minőségű borokat ad. A borok jól illeszkednek, simulnak tájjellegű ételeinkhez, erősítve egymás ízét, zamatát, finomságát.

A Mátra közelsége adta turisztikai lehetőségeket jól kiegészíti a települések műemlékeinek, emlékhelye¬inek sokasága is. Az ide látogatók kellemes élmények részeseivé vállnak, ha felkeresik a nevezetesebb emlékhelyeket: A

gyöngyöspatai románkori templom, a gyöngyöstarjáni Haller pince, a nagyrédei  Öreghegyi Borozó, a Szőlőskert Zrt. szőlészeti múzeuma, „Aba Sámuel" pince Abasáron, a kisnánai  Kompolthy vár, a Farkasmályi pincesor.

forrás: matraiborvidek.hu

A szállás

A Mentaházban jelenleg 8 kényelmes, kellemes hangulatú, vidéki stílusban berendezett szobában 16 férőhely áll rendelkezésre a pihenni vágyóknak. Szobáink 1-3 ágyasak, melyek saját fürdőszobával rendelkeznek, televízióval felszereltek. Két apartmanunkat az önellátó vendégeinknek ajánljuk. Az épület akadálymentesített és egy mozgáskorlátozottak számára használható szobával rendelkezik.

 

Az étkezés

Étkeztetést többféle módon tudunk biztosítani vendégeinknek. Helyben készítjük a svédasztalos reggelit, amelyben alapvetően helyi jellegzetességeket, a családunk által előállított ételeket kínálunk. Ebédet és vacsorát közvetített szolgáltatás keretében, kiszállítással is tudunk biztosítani, de önellátó konyha használatra is lehetőség van.

A fürdő

Szálláshelyünk önálló bel- és kültéri fürdőtérrel rendelkezik, amelyben fadézsába épített, 5 férőhelyes jacuzzi, merülő medenceként és gyógynövény-, illetve aromafürdőként is használható dézsakád található. A fürdőhelységünkben lévő programozható finn szaunánk szintén 5 férőhelyes. A kert fákkal körülvett részében található kültéri fűthető dézsánk az őszi és téli időszakban jelent különleges élményt.

 Esküvő, pajtalagzi, green wedding

Családi rendezvények, esküvők, ünnepségek megtartására meleg étkezéssel 50 főig, állófogadás esetén 100 főig alkalmas 150 m2-es közösségi terünk és étkezőnk, valamint az azzal közvetlenül összekapcsolható a 140 m2-es terasz. A Mentaházat körülvevő 6 hektáros angolpark ősfái közötti tisztásokon a természetet kedvelők lelhetnek rendkívüli környezetre rendezvényeikhez. Szabadtéren szervezett programok remek kiegészítői lehetnek a kerti filagóriák, sütő - és főző eszközeink, kerti pavilonjaink. Green wedding számára ideális a vidéki, parkos környezet a kerti pavilonokkal. A park fái és a környező domboldal között helyezkednek el az egykori gazdasági épületek, pajták és műhelyek, amelyek átalakításával több száz fős rendezvények megtartására lesz lehetőség.

Borturizmus

A Mentaház mellett található családunk borászata a György pincészet, melynek 30 főt befogadó hangulatos Vinotékájában kóstolhatják meg borainkat.

Rendezvények

Vállaljuk családi, céges, közösségi, önkormányzati rendezvények teljes lebonyolítását 100 főig. Különböző szabadidős, szórakoztató, csapatépítő közösségi játékok ( pl. szabaduló játék, airsoft, paintball stb.) lebonyolítására is kiváló teret jelent a rendkívül sokféle rendelkezésre álló lehetőség az udvarház területén.

Tervek

A Mentaház átadásával nem zárult le az turisztikai fejlesztés folyamata:

2016-ban akár 150 - 200 főt befogadni képes kültéri rendezvénytér készül, amely nagy létszámú események méltó helyszíne lehet a Mátraalján. Az egykori gazdasági épületek átalakításával a pajtákban tartott falusi rendezvények hangulatát tudjuk megteremteni az érdeklődőknek. A Mentaház emeletén kialakítandó egyéb szálláshelyen további 50 fő komfortos elhelyezésére lesz lehetőség. Az angolpark fái között egy szabadtéri medence létesítésével a meleg nyári időszakban is lehetőséget biztosítunk a szabadtéri felfrissülésre. A műemlékileg védett területen lévő Tarródy - Gosztonyi kúria felújításával további épületen belüli rendezvénytér és szálláslehetőség létesül.

Weboldal